Az anya és gyermeke közötti bensőséges kapcsolat kialakulása már a várandósság idején elkezdődik. Ennek a kialakítása a szülés előtt és után is nagyon fontos szerepe van, hiszen a baba ilyenkor is érzi és igényli a felé irányuló gondoskodást, szeretetet.
Sokan már az egészen apró, pár hetes embrióhoz beszélnek, másoknak több kell ahhoz, hogy kisbabájuk létezését igazán fel tudják fogni és a kapcsolatuk csak a magzatmozgások érzékelésétől lesz igazán intenzív.
Az első magzatmozgásokat először a terhesség félideje táján érzik meg a kismamák, a másodjára vagy harmadjára szülők már valamivel hamarabb. A magzatokra jellemző, hogy amikor az anya lefekszik, nyugalomban van, akkor élénkülnek fel. Később kialakul egy napi ritmus is, a napnak általában ugyanabban az időszakában vannak ébren és ugyanakkor alszanak.
Bár azt gondolnánk, az anyaméh közel sem csendes közeg: a baba hallja az anya szívhangját, az anyai erekben áramló vér lüktetését, a belek korgását, és a külvilág zajai is beszűrődnek hozzá (körülbelül úgy, mint ha víz alatt hallgatóznánk). Az anya és a családtagok hangját a baba megismeri, megérzi azt, ha hozzá beszélnek. Ilyenkor rúgásaival gyakran válaszol is.
A méhen keresztüli kapcsolat
Kis gyakorlattal az anya is felismerheti, hogy a magzat milyen pozíciót foglal el a méhen belül, hol helyezkedik el a fej, hol a hát és a lábak. A magzat a simogatásra is válaszol: sokszor odakúszik a simogató kéz alá. A baba érzékeli azt is, ha az édesanyjának jó hangulata van, ha fél valamitől, ha dühös vagy szomorú. Sokan tartanak tőle, hogy negatív érzéseik rossz hatással lesznek a magzatra, azonban nem kell ettől tartani, amíg ezek az érzések nem tartósak.
A legtöbb kismama énekel is a magzatnak. Bizonyított, hogy a babák a születés után is emlékeznek ezekre a dallamokra és sokkal könnyebben megnyugszanak tőlük. A szülés előtti (prenatális) kommunikáció speciális formája az anya-magzat kapcsolatanalízis. Ennek során, szakember segítségével az anya olyan speciális, relaxált tudatállapotba kerül, amikor tudatosan kereshet kapcsolatot a magzattal. Ez segíti egymás megismerését és a születés élményére való felkészülést. Az ülések során az anya a saját magzati korából és születésének idejéből származó emlékekkel is szembesülhet.
A születés után
Az anya-gyermek kapcsolat kialakulása szempontjából kiemelkedő fontosságú a születés utáni első néhány hét. Kívánatos lenne, hogy amennyiben egészségi állapotuk megengedi, az anya és a baba végig együtt lehessen már a kórházban is. Nemrégiben fedezték fel azt, hogy a születés utáni első órában az újszülött különleges, "kommunikatív" állapotban van. Ilyenkor (az elkövetkező napokkal szemben) a baba kifejezetten éber és egyértelműen az édesanyja közelségére vágyik.
Ha az anyja mellkasára helyezik, akkor az újszülött csak a legritkább esetben sír (ha az anya mellé egy kiságyba, akkor gyakran kifejezi nemtetszését). Többnyire csöndesen szemlélődik, különösen érdekesnek találja az édesanyja arcát. Ha nem sürgetik, akkor hamarosan megkeresi a mellet és szopni kezd.
Sajnos az anya és újszülöttje korai együttléte a legtöbb kórházban ma még nem biztosított. Ennek egyik legfőbb oka az a tévhit, hogy a baba kihűl anyja testén. Valójában a szárazra törölt és betakargatott újszülöttet az anyja sokkal hatékonyabban képes melegen tartani, mint bármelyik inkubátor. Sokan úgy hiszik, hogy a szüléskor az anya mellében lévő előtej nem elegendő a babának és emiatt felesleges a szoptatás.
Másik elterjedt tévhit, hogy az anya túlságosan kimerült a szülés után ahhoz, hogy a babával foglalkozzon. Biztosan vannak olyan anyák, akik ezt valóban így érzik, azonban a testkontaktus nem igényel különösebb erőkifejtést az anya részéről.
Fontos a kontaktus a kezdeti időszakban is.
A szülést követő napokban az újszülött aluszékony, vannak azonban olyan periódusok, amikor fogékonyabbak a külvilágra, az anyával és a többi családtaggal való kommunikációra valamint a világgal való ismerkedésre. Ahhoz, hogy az anya felismerje ezt a különlegesen éber állapotot, nagyon fontos hogy minél több időt töltsön együtt gyermekével.
Megfigyelték, hogy ahhoz, hogy a gyermek a későbbiekben képes legyen a kötődésre, rendkívül fontos az anyával való szoros és szeretetteljes kapcsolat újszülött- és csecsemőkorban. Ugyanakkor ez fordítva is igaz: ha az anyát az első pár hétben bármi akadályozza abban, hogy gyermekével szoros kapcsolatot alakítson ki, akkor a későbbiekben gyakrabban fordulhat elő a gyermek bántalmazása, vagy hogy az anya nem érzi magát kompetensnek a gyermek nevelésében.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ha az élet első heteiben az anya és gyermeke kapcsolata valamilyen külső ok miatt nem ideális. Ilyenkor nem alakulhat ki bensőséges viszony kettejük között, hiszen a baba ilyen esetekben is érzi a gondoskodást, a felé irányuló szeretetet.
(Dr. Szimuly Bernadett)
