Vegyük föl a babát, ha sír! (Ranschburg Jenő)

"… Megmondja a doktor úr, hogy nem szabad felvenni, mert akkor elkényeztetjük őt, 

hagyni kell, hadd sírjon – ennél tragikusabbat nem lehet mondani.

Egy baba nagyon gyorsan meg tudja tanulni azt, hogy érdemes-e megszólítani a világot,

 vagy tök fölösleges. 

És ezt egy életre tudomásul veszi.

Ha megtanulja, hogy a világot érdemes megszólítani, 
mert a világ válaszol,

ráadásul adekvát módon válaszol,

 ennél gazdagabb tanulmányi anyag egy életkorra nincs is.

De az ellenkezője is nagyon tanulságos. 
Amikor azt tanulja meg, hogy - teljesen mindegy,

hogy én mit csinálok, 

mert nincs reakció- , akkor ezt is használni fogja az élete során,

és nem fogja megszólítani a világot soha.

Nem véletlen, hogy az én vizsgálataim is mindig azt mutatták, 
hogy azok a babák, akiket fölvett a szülő, 

és éjszaka föl-alá járkált, szolgálatot teljesített, 
három éves korukra tüneményes, kíváncsi,

kreatív gyerekek lettek.

 Kreatívak, mert a kreativitás nem csak intellektuális dolog. 

A kreativitás személyiségjegy, ahhoz elég bátornak kell lenni...”

(dr. Ranschburg Jenő)