2010.10.15 -

NAPI IDÉZETEK A KISGYERMEKRŐL

2016. október 2., vasárnap

9 dolog, amit minden nap éreztetned kell a gyermekeddel!


Képtalálat a következőre: „kisgyerek fotók”
Egy kicsi, formálódó életre rengeteg dolog van hatással. A környezet, a körülötte lévő emberek, amiket lát, amiket hall. Egész nap hatások sorozata éri a gyermekeket, s ezek befolyásolják, hogy felnőve milyen emberré is válik. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy csemetéinket bátorítsuk, szeressük és ezt éreztessük is vele.
Fontos, hogy a gyermek élvezze szülei támogatását, s tisztában is legyen azzal, hogy édesanyja és édesapja szereti őt, tiszteli azt, aki és mögötte áll. Fontos, hogy a pozitív megerősítésnek hangot is adjunk, hiszen egy gyermek nem olyan fogékony még a nyelv árnyalataira, utalásokra, így kerek perec meg kell mondanunk neki, amit gondolunk. 

Természetesen nem arról van szó, hogy lépten nyomon, a gyermek minden tettét jutalmazni kell, hiszen vannak olyan dolgok, amikért inkább megdorgáljuk csemeténket, de sosem szabad elfelejteni annak fontosságát, hogy megerősítsük gyermekünkben a jót!
Köszönöm, hogy segítesz nekem!

Minden rendben lesz!

Milyen volt a napod?

Mit csinálnál szívesen?

Büszke vagyok rád!

Bízom benned!

Erős vagy! Ne add fel!

Melletted állok! 

Szeretlek!

(Forrás: pozitivnap.hu)

2016. szeptember 27., kedd

HOGYAN MESÉLJ A GYEREKEDNEK? – 10+1 HASZNOS TANÁCS (DR. KÁDÁR ANNAMÁRIA)

shutterstock_152611772

Sok szülő átkölti a népmeséket vagy a nagy klasszikusokat. Cenzúrázza benne a boszorkát, a gonoszt, a szörnyetegeket, hogy ne ijedjen meg tőle a gyerek. A szakemberek szerint hiába jó a szándék, mégis rosszul sül el. Ugyanis ha valami megtestesíti a félelmeiket, sokkal jobban kezelik a szorongásaikat is. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha csonkítatlanul jut el a gyerekhez. Dr. Kádár Annamária elmeséli nekünk, hogy milyen a jó mese, és milyen sokféleképpen lehet mesélni.
1. Ne szépíts, mesélj!
A gyerekek szimbolikus úton dolgozzák fel a mesét, azokból az érzésekből alkotnak belső képek formájában illusztrációt, amelyeket te közvetítesz számukra. Lehet, hogy felnőttként brutálisnak tűnik egy-egy motívum, de a gyerek számára a sárkány pont annyira lesz félelmetes, mint amennyit fel tud dolgozni belőle.
2. A jó mese feszültséget teremt – és feszültséget vezet le
A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll.
A mesei világban mindig rend van, és a gyermek ugyanerre vágyik a saját életében is: egyértelmű és kiszámítható dolgokra.
3. Minden mesélés újraalkotás, a mese egy variációjának a bemutatása, különösen akkor, ha szabadon mesélsz
Fontos, hogy lásd magad előtt a képeket, a mese cselekményét, és ráérezz arra, milyen eszközökkel tudod a szereplőket megeleveníteni, miként kell bánnod a hangoddal, hogy a hősök életre keljenek. Így a gyermeknek is lehetősége van arra, hogy a mese hatására létrehozza a saját belső képeit. A jó mese eligazítja érzelmeiben, megbékíti félelmeivel és vágyaival, komolyan veszi nehézségeit, problémáit, erősíti az önbizalmát.
4. A mese a gyermek szemével nézett világ
Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek tökéletesen a mesék, mert ugyanolyan egyszerűnek és szélsőségesnek mutatják a világot, mint amilyennek azt a gyermek megéli. A jó mese nem oktat ki, nem didaktikus. A mesékben gyógyító erő lakozik. A meséknek hatalmuk van fölöttünk, miközben nem követelik meg, hogy bármit is cselekedjünk. A rossz mese ebben a tekintetben kioktató módon viszonyul a bennünket foglalkoztató kérdésekhez.
5. A meséléshez szorosan hozzátartoznak a közös rítusok, szertartások
A „bevackolás”, elcsendesedés, egy rövid bevezető mondat, versike vagy dalocska, gyertyagyújtás vagy mesetakaró használata, mind segíthetik a ráhangolódást. Én például a kislányom arcára szoktam rajzolni a napocskát, holdat, bajuszt, szemüveget, szakállat, tengert, napraforgót, utána pedig az alábbi mondókát mondom:
Erdő-erdő meseerdő,
benne mese, tizenkettő.
Itt kopogtat most is egy,
gyere gyorsan, hallgasd meg!
ujanna
Dr. Kádár Annamária és kislánya, Lilla
6. Mesélés közben gyakorold a tudatos jelenlétet! Itt és most!
Akkor tudsz jól mesélni, ha te magad is megnyugszol, elcsendesedsz. A legfontosabb, hogy a meséléshez idő kell – olyankor semmiképp ne mesélj, amikor fél szemeddel az órát lesed.
A gyermek megérzi, ha sietni akarsz, és le akarod rázni. Ahhoz, hogy ne törd meg az élményt, a mesét elejétől a végig, megszakítások nélkül mondd el, és mesemondás után hagyj időt a feldolgozására is. A meséléshez szorosan hozzátartozik az összebújás, simogatás, babusgatás, cirógatás, a felhőtlenül együtt töltött idő.
7. Lassan, ráérősen mesélj!
Te magad is képzeld el a mesét, így segítheted a gyermek belső képalkotását. A mese dallama, ritmusa, az ismétlődő szófordulatok utat találnak a szívébe. A megteremtett belső képeknek hatalmas erejük van, ezzel álmodjuk meg az égig érő vágyainkat, céljainkat, ezzel képzeljük el az élettervünket, ezzel szelídítjük meg frusztrációinkat.
8. Engedd át a szíveden a mesét, és hagyd, hogy a belső gyermeked, a „csodagyermeked” meséljen!
Ehhez meg kell óvnod a szabad, játékos gyermeki énedet, aki hisz a csodában, a varázslatban, a változásban, akinek merész álmai vannak, fantáziája határtalan, álmai égig érnek. A gyermek, amikor az anyja hangját hallja, nemcsak Piroska vagy Hüvelyk Matyi történetével ismerkedik meg, hanem az anyja önmagáról is mesél neki. A mese nemcsak annak a története, aki hallgatja, hanem azé is, aki meséli, azáltal, hogy mindketten átélik az eseményeket. A felnőtt sok mindent közöl magáról azzal, hogy milyen mesét választ, és azt hogyan meséli el a gyermekének. Kezdetben a mindennapi életeseményekből indulj ki. Nagyszerű, ha magad találod ki a mesét, esetleg egymásra hangolódva alkotjátok meg a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élménye. Ha ez nem megy, akkor se keseredj el, akár olvashatsz is, de az általad ismert mesét is elmondhatod a saját szavaiddal. Nem baj, ha nem gördülékenyen mesélsz, mindenképp élvezni fogja. Még akkor is, ha úgy érzed, hogy habogsz és unalmas vagy.
9. Minden apró történet mesévé válhat
A könyvből mondott mesék mellett felidézheted a gyereked napját, egy eseménysorrá összefűzve azt, ami történt. Nem szabad kilúgozni a negatív eseményeket sem. A gyereket a mese vezeti saját történetei megalkotása felé. Az elbeszélés, mesélés képessége azonban hosszú ideig tart. A jó mese megfelel a gyermek életkori sajátosságainak és érdeklődésének.
10. A mese ajándék!
Nem didaktikus tanmese kell a gyerekeknek, és pláne nem kell tanulságot megfogalmazni a végén. Csak hagyd, hogy hasson. A mese semmilyen pótszerrel nem helyettesíthető! Mesélni bárhol lehet, nemcsak este, a nap zárásakor. Mesélhetsz a buszmegállóban, séta közben, amikor főzöl. A mesének nincsenek helybeli és időbeli korlátai. A mesének varázsereje van: mesélj minél többet!
+1  Ne azt kérdezd meg tőle, hogy mi volt az óvodában vagy az iskolában!
Hanem azt: mi volt ma a legörömtelibb és legszomorúbb pillanata. És akkor végre ő is tényleg tényleg elkezd mesélni…
lilla
Nemrégiben jelent meg dr. Kádár Annamária új mesekönyve 30 olyan mesével, melyek fejlesztik az érzelmi intelligenciát.
(Forrás: wmn.hu)

2016. július 1., péntek

A játszótér is lehet veszélyes

baleset-fb
Abszolút minden gyerek szeret játszani a játszótéren. A szülők eközben ülnek a padon és nézik a kicsiket, hogy ne történjen semmi baj. De néha ennyi nem elég. Nehéz elhinni, de vannak emberek, akik ártatlan gyerekeknek akarnak ártani. Amy Smith és kislánya története legalábbis ezt mutatja.
Az édesanya elvitte kislányát a játszótérre, hogy egy vidám vasárnapi délután töltsenek el. Nem ez volt az első ilyen alkalom, a kis Demi-Mai már nagyon jól ismerte a helyet. Különösen a csúszda tetszett neki. De ezen a napon drámai változás történt. Ettől a naptól kezdve a kislány már nagyon félni fog a csúszdától!
Demi-Mai ezen a délután egy kicsit több időt töltött a csúszdában. Ez egy kicsit meglepte az édesanyját, de különösebben nem aggódott. De aztán a kislány miután kicsúszott az alagútból, könnyes szemmel és véres lábbal szaladt az édesanyjához.
Nem tudta elhinni, amit látott. Amy ezután megvizsgálta a csúszdát, ahol törött üvegdarabokat talált. Nyilvánvaló, hogy ezeket valaki pszichopata szándékosan helyezte el ott, mert biztosan élvezi, ha árthat egy ártatlan gyermeknek.
De ez még rosszabb: a rendőrség szerint már jelentettek ilyen esetet, hogy a csúszdában törött üvegdarabok voltak elhelyezve.
Az édesanya most figyelmeztetni szeretne más szülőket is, és arra akar ösztönözni mindenkit, hogy vizsgálják meg a játszóteret, mielőtt a gyereket játszani engedik. Törött üvegek és más veszélyes tárgyak is lehetnek egy játszótéren.
Ez az eset Németországban történt, azonban sajnos Magyarországon is bárkivel megtörténhet. Néhány nappal a baleset után, több édesanya is törött üvegeket fedezett fel különböző játszótereken Berlinben. Egy figyelmes édesanya törött üveget talált a homokban, majd később a csúszda közelében. Szerencsére időben észrevette. A rendőrség vizsgálni fogja az állítólagos súlyos testi sértés elleni kísérletet.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy milyen szívtelen emberek léteznek, akik kisgyermekeknek akarnak ártani.
(Forrás: impulzus.hu)

2016. június 24., péntek

„Nem dicsőség, hogy apaként felkelek éjjel a babánkhoz”

Egy apa mesélte el, hogyan ébredt rá arra, mennyire lekezelően bánt a feleségével. 
Azt gondolta magáról, hogy ő a két lábon járó csoda, amiért férfiként segít a házimunkában és a gyerekek körül. 
Végül rájött, hogy nem besegít a feleségének, hanem csak teszi, ami egy apa dolga.
„Az egyik reggel a mögöttünk álló hosszú éjszakáról beszélgettünk a feleségemmel, amikor megint sokszor fel kellett kelni a babánkhoz. 
Ekkor ejtettem ki a számon azt, hogy

»Legalább én felkelek hozzá, sok férfi nem tesz ilyet. Igazán hálás lehetnél.«

Azt is mondhattam volna ezzel az erővel, hogy érezze magát szerencsésnek, amiért a férje vagyok. Mintha felsőbbrendű lennék csak azért, mert én vagyok az apa. Az egyetlen mentségem erre a mondatra az, hogy borzalmasan fáradt voltam. Mel – a feleségem – megállt, rám nézett, magához ölelte az ölében alvó babát. Arra számítottam, hogy egyetért majd velem. De nem ez történt. Helyette csak annyit mondott: »Bárcsak ne mondogatnád ezt folyton.«
Ebben az időszakban Mel egyetemre járt háromgyerekes anyaként, és még kötelezően az iskolában is kellett önkénteskednie. 
Órákat töltött az ebédlőasztalnál ülve a számítógép előtt, próbált tanulni, miközben legalább egy gyerek mindig a nadrágját rángatta. 
Emellett kézben akarta tartani a háztartást is, hatalmas volt a nyomás rajta, hogy mindig tisztaság legyen, minden gyerek eljusson mindenhová, ahová el kell jutnia, hogy legyen tiszta ruhájuk, egészségesek legyenek és még viselkedni is tudjanak nyilvános helyen.

Egyetemista és anya volt egyszerre, közben pedig az egész családot menedzselte.

És ott voltam én, aki felfújtam azt a kis segítséget éjjelente, mintha valami óriási teljesítmény lett volna tőlem. 
Persze akkor nem gondoltam ezt át. Amit mondtam, azért mondtam, hogy jelezzem, mennyire részt veszek a család körüli teendőkben. 
Úgy éreztem, hogy apaként jobban helytállok, mint a legtöbb férfi: amikor hazaértem a munkából, takarítottam, házimunkáztam; felkeltem éjjel a babánkhoz, és még számtalan dolgot megtettem azért, hogy a házasságunk és a családunk jól működjön. 
És valamiért úgy éreztem, hogy ezért extra elismerést érdemelnék, hiszen ez mind az anya feladata lenne.
“Nem dicsőség, hogy apaként felkelek éjjel a babánkhoz”
Ezért reagáltam úgy, hogy »Most miért ne mondogassam? 
Hiszen így van, tényleg egy csomó olyan dolgot megcsinálok, amit más férfiak nem. Jó fiú vagyok.
 Mire Mel felállt, és suttogva, hogy fel ne ébressze a babát, annyit mondott:

»Azért, mert ettől úgy érzem, nem vagyunk egyenlő társak. Amikor ezt mondod, mintha azt várnád, hogy csókoljam meg a segged mindig, amikor felkelsz éjjel a gyerekhez. Ő a te babád is.«

Egy ideig még vitáztunk, közben kifejtette, mennyire értékeli, hogy ennyi minden megcsinálok a gyerekek és a ház körül, de azt utálja, hogy ettől úgy viselkedem, mintha valami különleges, nagy jutalom lennék, csak azért, mert azt teszem, amit egy apának tennie kell.
Az első, zsigerből jött reakcióm az volt, hogy felhúztam magam. Legszívesebben elkezdtem volna sorolni azokat az apákat, akik semmit sem segítenek a feleségüknek. 
De mielőtt kinyitottam volna a számat és mondtam volna valami durvát, inkább szó nélkül elhagytam a házat. 
Mérgesen, forrongva mentem dolgozni. 20 percig pufogtam magamban, sorolva a fejemben, mi mindent csináltam, például előző este is én mosogattam. 
Aztán belém csapott a felismerés, hogy ezért miért is várok én jutalmat? Hiszen én is ott ettem, azokat a tányérokat használtam. 
Eszembe jutott, amikor porszívóztam vagy mostam, és rájöttem, hogy ugyanolyan bunkó pasi vagyok, mint akiket úgy lenézek, amiért azt gondolják, hogy a házimunka és a gyerekek a nő feladata.
Mel a felelős mindenért otthon, én meg piedesztálra emeltem magam, csak mert felkeltem a babánkhoz éjjel. 
Mire beértem a munkahelyemre, már teljesen magam alá zuhantam, felhívtam Melt, és bocsánatot kértem tőle: 
»Igazad van. 
Ez egy egyenrangú kapcsolat, és nem kellett volna úgy viselkednem, mintha én lennék a két lábon járó csoda, csak mert felkeltem éjjel a gyerekünkhöz. Többé nem leszek ilyen.«
Mel csak hallgatott a telefonban, majd csendesen annyit mondott: »Köszönöm.«”

(Forrás: nlcafe.hu)

2016. június 6., hétfő

Formás popsi hódít a pécsi anyukák körében

Bizony a pécsi anyucik nem félnek szülés után sztreccsnaciba bújni 
és elmenni mozogni. Hogy addig, hova teszik a csemetét? 
Hát, magukra!
Spéci kismamatorna hódít a pécsi anyukák körében. 
Az úgynevezett BabyGym teljesen új távlatokat nyitott meg a mozogni vágyók közt, hiszen az anyukáknak egy percre sem kell megválniuk a babájuktól, velük együtt tudnak mozogni.
anyukák gyerekekkel (2)
– A kislányom megszületése után kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan lehetne vele együtt mozogni! 
A hordozás nagyon tetszett, elkezdtem hordozással kapcsolatban kiokosítani magam, és így találtam rá a pécsi gyártmányú mybabyhugra – mondta az egyik anyuka.
anyukák gyerekekkel (3)
Amikor először magamra tettem, és gyakorlatilag a főzéstől a takarításig mindent el tudtam végezni vele, akkor gondoltam, hogy akkor sportolni is lehet!
anyukák gyerekekkel (6)
Azóta a kislányom lassan kétéves, és az órán hangosan beszámol és próbálja a hátamon, még ő is mozog.
– A többi babának három hónapos korától ajánljuk ezt a mozgásformát, addigra beáll a rend a családban és a gyermek is van olyan nagy, hogy egy speciális hordozóba kerüljön, amivel aztán anyuval együtt tud mozogni – mondja Szilvás Angéla, aki 18 éve sportaerobik versenyző.
Az órák hatvanpercesek. 
Ez idő alatt zenére egy könnyített fitnesz-aerobik koreográfiát járnak el a lányok, majd a babákat egy szőnyegre téve jöhet az erősítés. 
Ilyenkor a kicsiknek jut idő egy kis bandázásra is, míg anyuci épp a popsi feszességén dolgozik.
– Arra is odafigyelünk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. 
Egymásra is jut idejük, de amíg anyun pihennek, addig egy speciális hordozó segít az ergonomikus tartásban. 
Azt ugyanis úgy állítjuk be az anyukán, hogy ott a gyerek maximális biztonságban és kényelemben legyen. 
Akinek kisebb a babája, elöl kap helyet az anya mellkasán, de a hét kiló feletti babák már anyuka hátán nézelődhetnek – mondja Angi.
anyukák gyerekekkel (4)
És akiknek nincs hordozójuk, azoknak is segítenek, hiszen az óra idejére kölcsönadnak egyet, valamint személyesen is segítenek annak beállításában.
Az anyukák a jó idő beköszöntével a Tüskésréti tóhoz járnak ki, ahol a szép környezet mellé friss levegő is párosul. 
Szóval, kedves anyucik, nincs kifogás: mozgásra fel!
(Forrás: pecsma.hu)

2016. május 30., hétfő

A mese szerepe a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében


Miért fontos a mese a gyerekeknek?
Miért szükséges a mese?
Elsősorban azért, mert ha mesélünk, együtt vagyunk a gyermekünkkel! Azt érezheti, hogy nekünk is fontos a vele együtt töltött idő. A szülői esti mese a gyerekek fantáziáját, képzelőerejét is fejleszti. Nem látja el sablonokkal, előre gyártott képi, vizuális élménnyel, mint a tömegkommunikációs eszközök közül a tévé, videó, mozi.
Másodsorban, a mese hallgatása lelki folyamatokat indít be nála, amelyekre szüksége van az egészséges fejlődéshez.
A mese jelentősége a gyerekek számára, hogy fontos ősi tartalmakat hordoznak, amelyekkel könnyen azonosulhatnak, kitágítják számukra a valóságot, felhasználhatják a problémáik megoldása során, fejlődik tőle az alkalmazkodó készségük, és megkönnyítik számukra a feszültségoldás mindennapi nehézségeit. A mesének jelentős szerepe van a gyerekek értelmi és érzelmi fejlődésében azért is, mert viselkedési mintákat nyújt számukra.
A mese, mint a feszültségoldás eszköze
Elsőre gondolhatnánk azt is, hogy a mesékben megjelenő boszorkányok, sárkányok, farkasok félelmet keltőek a gyerekek számára. Különösen az érzékeny gyerekek számára.
De a mesékben szereplő gonosz alakoknak más feladata is van az ijesztgetésen, és félelem keltésen kívül: a gyerekek már eleve szoronganak egy olyan világban, ami számukra nem teljesen érthető, és ahol ki vannak szolgáltatva a felnőtteknek. Így a mese lehetőséget ad nekik, hogy nehezen meghatározható érzéseiket formába öntsék, kiélhessék.
A mese a lélek fejlődésének állomásait jeleníti meg nagy erejű, szimbolikus képekben.
A lélek fejlődéséhez pedig hozzátartozik a félelem, és szorongás is. És hozzátartozik az is, hogy a szereplők hogyan jutnak túl ezeken az érzéseiken, hogyan küzdenek meg velük, és hogyan lépnek egy magasabb szintre. Fontos összetevője a mesének, hogy a főszereplők mit és hogyan tanulnak mindabból, amit a mese megpróbáltatásai eléjük állítottak.
Ha a gyermek ki tudja várni a szorongás fantáziaképein áthaladva a vigasztalás és megszabadulás képeit, akkor a mese jótékony hatású, és eléri a célját: példát, és mintát mutat a gyerekeknek a probléma megoldásból. Az élet tele van ismeretlen, félelmetes dolgokkal, de ezeken bátorsággal, hűséges barátok segítségével még a legkisebb is túljuthat.
A mese olyan jelenségekről beszél a gyereknek (életről, halálról, haragról, féltékenységről, szeretetről, segítésről, talpraesettségről, bátorságról), amelyekről máshogy, elvont fogalmak szintjén nem tudnánk beszélni vele. A mesékkel sajátos formában megnyugtatjuk a gyerekeket, amikor a mese szimbólumai révén eszközt adunk a kezükbe a félelem, és szorongás megjelenítéséhez, és feloldásához. 
A mese, mint az érzelmek fejlesztése
Mesélni kell a gyereknek, de miért?
A mese a legjobb érzelmi intelligenciafejlesztő módszer és a minőségi idő egyik legértékesebb módja. Azok a felnőttek, akiknek meséltek gyermekkorukban sokkal könnyebben küzdenek meg az élet nehézségeivel, érzelmileg stabilabbak, hiszen számtalan példát, mintát kaptak a mesékből, hogyan oldhatóak meg a problémák, és megélhették azt is, hogy érdemes hinni a Jóban, mert majd egyszer elnyeri méltó jutalmát.
A mese feszültségoldás is egyben. A tudattalan nyelvén szól, megérintheti azokat a félelmeket és negatív érzéseket, melyeket közvetlenül nem merünk megfogalmazni. Nem csak a gyermekre, a szülőre is jó hatással van a mese. Vágyteljesítő, kompenzáló, vigasztaló, gyógyító hatása közvetlenül érzékelhető.
A mese kimondhatóvá teszi a kimondhatatlant.
A mesében látott forgatókönyv bátorítást ad a gyerekeknek, hogy a problémákat a valóságban is meg lehet oldani, és még azt is megmutatja, hogyan.
Milyen a jó mese?
  • A gyerekek figyelmét az a történet köti le legjobban, amelyik szórakoztatja és felkelti a kíváncsiságát.
  • A jó mese nem csak szórakoztat, hanem jóra is tanít.
  • A jó mese szolgál, lelki tápláléka a gyermeknek.
A szülőnek ismernie kell a mesét, hogy tudja, gyermeke lelki világának megfelelő-e.
Ha ő nem tud belehelyezkedni lelkileg a történetbe, átadni sem fogja tudni hitelesen, így érdemesebb másik mesét választania. Persze nem az a cél, hogy a szülő a saját problémáihoz válasszon mesét, sokkal inkább az, hogy a gyermek világába illő történetet keressen.
A gyermek életét csak akkor gazdagítja egy mese, ha mozgásba hozza képzeletét, fantáziáját, fejleszti intellektusát, ha eligazítja érzelmeiben, megbékíti félelmeivel és vágyaival, elismeri nehézségeit, ugyanakkor megoldásokat is javasol problémáira.
Mások a mai gyerekek mese igényei, mint a 20-30 évvel ezelőtti gyerekeknek?
A mesehallgatás belsőleg mozgatja meg a gyermeket. A mai gyerekek keveset mozognak, igénylik azonban a mozgalmasságot, amit a mese belső mozgáslehetőségként ad meg számukra. A fantáziát beindítva fejleszti a kreativitást.
Ha a könyv, amelyből mesélünk nincs tele illusztrációkkal, a fantáziát belső mozgásra készteti, így jobban fejleszti az érzelmek megélésének képességét, a megítélő-képességet, a bátorságot és az odaadást, mint ha kész sablont kap a gyermek, amelyhez belső képeit le kell nyesegetnie, hogy illeszkedjen a kész mintába.
A jó mesék nem tudnak elavulni, a megjelenő szereplők archetípusok, ősképek, melyek segítenek megérteni a mindenkori világot.
Azért jobb mesét hallgatni a szülőtől, mert így a mese tempója alakítható a gyermek tempójához. Ha valami nem világos, visszakérdezhet, kérheti, hogy a szülő ismételjen meg egy részt. A szülő társa a kalandokban, a félelemben és a feloldozó örömben és boldogságban is. Az anya gyermek kapcsolat egyik legjobb fejlesztője a meseolvasás. Az esti lefekvés, elbúcsúzás nehéz perceit könnyítheti meg, ha az esti rituálé jó közérzetben zajlik.

(Forrás: szulokhazamagazin.hu)

2016. május 23., hétfő

Alvajárás gyermekkorban

Kábán és zavarosan botlasz gyermekedbe órákkal azután, miután lefektetted? Ne aggódj, nem vagy egyedül.
Talán megnyugtató lehet hallani, de a gyermekkori alvajárás egyáltalán nem ritka jelenség, legtöbbször ráadásul ezek csak alaklomszerűek és a gyerekek többsége később ki is növi. Az alvajárás (vagy tudományos nevén szomnambulizmus, noktambulizmus) a paraszomniák, vagyis alvás közben előforduló neurológiai problémák csoportjába tartozik.
Az alvajárás, vagy hétköznapi nevén holdkórosság az alvás bármelyik fázisában előfordulhat és egyszerű tevékenységek (felülés, tapsolás, beszéd, visszafekvés) épp úgy jellemzőek lehetnek rá, mint az összetett cselekvések (felkelés, ajtónyitás, máshová vécézés). Az alvajáró gyermek viselkedhet ártalmatlanul, de akár szélsőségesen erőszakossá, vagy illetlenné is válhat. Az alvajárás állapota harminc másodperctől harminc percig is tarthat és ébredés után nem emlékeznek rá, akik átesnek rajta.
Az alvajárás a gyermekek körében jóval elterjedtebb, mint a felnőtteknél, hisz legkésőbb kamasz korukra a legtöbben egyszerűen kinövik. A köztudott holdkórosság mellett a gyermekek akár alvási apnoé (ami egy potenciálisan súlyos alvászavar, mely során a légzés alvás közben időről-időre abbamarad, majd újra elindul), ágybavizelés, vagy éjszakai rettegés jeleit is adhatják.
És hogy káros-e az alvajárás? Önmagában természetesen nem, de annak a veszélye igenis valós, hogy az alvajáró gyermek valamilyen veszélyes dolgot csinál, például kinyitja az ajtót és elkóborol. Az alvajárás nem jelenti azt, hogy akár érzelmileg, akár fizikálisan valami súlyos baj lenne a gyermekkel, szakembert is csupán akkor érdemes felkeresni, ha az alvajárás nagyon gyakran jelentkezik, vagy, ha más tünetek is jelen vannak.

Mit tehetünk, ha gyermekünk alvajáró?

  • Próbáljuk meg nem felébreszteni, mert az nagyon megijesztheti, inkább óvatosan kísérjük vissza ágyába.
  • Zárjuk be az ablakokat, ajtókat és ne csak a gyerek hálószobájában. Idősebb gyermekeknél érdemes a kulcsokat is olyan helyre tenni, ahol nem keresné, nehogy véletlenül lehetősége támadjon autót, vagy motort vezetni.
  • Az esések elkerülés érdekében, célszerű nem emeletes ágyban aludni az alvajárónak.
  • Távolítsuk el hegyes, sérülést okozható tárgyakat az ágy környezetéből.
  • Tartsuk a veszélyes anyagokat mindig jól elzárva.
  • Elalvás előtt nyugtassuk meg gyermekünket, akár lágy muzsikával.
  • Hozzunk létre és ragaszkodjuk rendszeres napi és éjszakai rutinokhoz, beleértve a lefekvés és az ébredés idejét is.
  • Fektessük le korábban a gyermeket, ez jó hatással lehet az aluszékonyságára.
  • Ne engedjük, hogy lefekvés előtt sokat igyanak és győződjünk meg róla, hogy voltak-e vécén, mielőtt ágyba bújnak.
  • Mellőzzük a koffeint lefekvés előtt.                                                                                                              (Forrás: babaszoba.hu)