A mese hallgatása közben működik a fantáziájuk, látják és elképzelik, amit hallanak. Másfél-két évesen már érdemes rövid kis történeteket mondani nekik a mindennapjainkról, öt-hat évesen pedig jöhetnek a „varázsmesék”. Ennyi idősen már hosszabb történeteket is végig tudnak hallgatni és szívesen időznek a fantáziabirodalomban. A mese nyelvén hallva, elfogadhatóvá és feldolgozhatóvá válhat az is, ha valamilyen nehézség történt a gyermek életében.
Arra biztatnék minden szülőt, hogy ilyen írjon bátran saját mesét a gyermekének, és ne gondolkozzon közben azon, hogy mennyi tehetsége van az íráshoz. Gyermeke számára biztosan az lesz a világ legizgalmasabb története. Később ki lehet nyomtatni, esetleg bekötni és házilag rajzokat készíteni hozzá.
Az alábbi történettel egy örökbefogadó szülőpár várta a hozzájuk érkező kisbabát.
Kislélek meséje
Egy nap Másikországban Kislélek mélyen a gondolataiba merülve ült kedvenc felhőjén. Hajnalszín ruhácskáját viselte, tele volt a pocakja a reggelire evett szederízű harmattal, és elégedetten szemlélte, ahogy a felkelő Nap beragyogja körülötte a tájat.Kislélek mindent jól ismert Másikországban, mert már régóta lakott itt. „Talán túl rég óta” – gondolta ezen a reggelen, és valami furcsát érzett a gyomrában. Valami feszültség készülődött odabenn, valami elvágyódás, valami új iránti izgatottság. Csupa olyan érzés, amivel még nem találkozott az életében azelőtt.
Kislélek okos volt és érett. Épp most fejezte be az iskolát, és tudta, hogy Bölcsöreg várja őt, hogy elmondhassa neki a Titkot. Izgatottan várta, hogy küldjenek érte.
A hívás délután érkezett, és Kislélek apró lábait szedve futott a palota felé. A nagyterembe lépve nem tudta eldönteni, hogy kíváncsisága, vagy a Titok miatti félelme-e a nagyobb. Bölcsöreg jóságos tekintetét meglátva azonban csak a kíváncsiság maradt. Bölcsöreg tapinthatóan érezte Kislélekben a nagy készülődést, ezért kézen fogta őt, és a fehér teraszon át egyenesen a Felhőkert végében lévő Szivárványhoz vitte.
A Szivárvány csendes, dinamikus mozgásban volt, mint valami folyó. Felhőkert felöli partja vörös volt, beljebb narancs, azután sárga, még beljebb zöld, majd türkizkék, a túloldalon már teljesen kék, végül lila. És ahogy Kislélek jobban megnézte, aranyszínben csillogó szálakat látott a tetején, melyek elérhető közelségben, kecses virágszárként hajladoztak. Azt, hogy honnan erednek, nem tudta tisztán kivenni, de mintha a Szivárvány aljánál is mélyebbről fakadtak volna. Valahonnan lentről…
És ekkor Bölcsöreg mesélni kezdett… Mesélni arról, hogy mi van a Szivárvány alatt. Mesélt Másikországról, ahol emberek laknak; férfiak és asszonyok. Köztük olyanok, akik szeretik egymást, összekötik az életüket és gyermekre várnak. Vágyják és várják, hogy édesanyák és édesapák lehessenek.
És a Titok itt kezdődik…
Másikország lakói – mint amilyen Kislélek is – amikor készen állnak rá, kiválasztják mamát és papát, kis kezükkel megfogják a szívükhöz tartozó Aranyfény Fonalat, és utazásra indulnak hozzájuk a Szivárványon át.
Kislélek szikrázott az izgatottságtól, és alig bírt ülve maradni, annyira feszítette őt az a sok, sok kérdés, amire azonnal válaszokat akart. Megtudta, hogy az embergyerekként való megszületéshez cseppet sem könnyű változásokon kell majd átesnie. Először icike picikére zsugorodik, és valami fura, éber álomba merülve beköltözik mama hasába, ahol megnő és kivárja a születését. Bölcsöreg aztán arról beszélt, hogy milyen embergyereknek lenni, és Kislélek azonnal vágyni kezdte, hogy hús-vér kezecskéi és lábacskái legyenek, hogy futhasson, szaladhasson, és a fűben hempergőzhessen, hogy vízben úszhasson és homokvárat építhessen!
- De hogyan fogom megtalálni innen fentről a mamámat és a papámat? – kérdezte Kislélek.
- Egészen egyszerűen – válaszolta Bölcsöreg és közelebb lépett vele a Szivárvány folyóhoz. – Guggolj le, hunyd be a szemed, és ha majd kinyitod, a hullámok között csak azt az Aranyfény Fonalat fogod látni, ami az ő szívükhöz vezet.
Kislélek becsukta a szemét. Lélegzete olyan volt, mint a gyors pillangószárny rebbenés. Mikor szemeit újra kinyitotta, ott, ahol az előbb még sok, sok Aranyfény Fonalat látott, most csak egy maradt. A többi mélyebbre húzódott vissza a Szivárvány hét színű hullámai közé, de az, amelyik Kislélek mamájának és papájának szívéből ért fel idáig, az ott maradt.
- Látod őket? – kérdezte Bölcsöreg és Kislélek meglepetésére a
Szivárvány színei egy pillanatra áttetszővé váltak és teljesen tisztán
látta Másikországot!- Igen, látom! – kiáltotta Kislélek, hatalmasra kerekítve szemeit. Lassan hasra feküdt, a kezére támasztotta kis fejét, és csak nézte, nézte a mamáját és a papáját és azt a sok ismeretlen és izgalmas dolgot, ami körülvette őket… Tetszettek neki a szülei, és ízlett neki a nevük zamata is; Fényes volt a mamája neve, és Ezüstfürt a papájáé. Ők is egy folyó partján ültek épp, és mókás kedvükben voltak. Fényes gyorsan és sokat beszélt, közben izgett, mozgott. Ezüstfürt derűsen hallgatta, időnként pedig hosszan felkacagott. Olyan kacagása volt, hogy a Szivárványfolyóban szelíden hajladozó Aranyfény Fonal is felszikrázott tőle!
Azután a kép megváltozott, és Kislélek tudta, hogy amit most lát, az a múlt.
Látta Fényest és Ezüsfürtöt kisgyerekként, és nagy ámulatára már akkor is ismerték egymást. Egyszerre hajoltak az olvasókönyv fölé… Egyszerre tanultak írni… Sorban álltak az első iskolai fényképeszkedéshez… Vagy Ezüstfürt Fényes táskáját vitte a tóparton sétálva…
A kép ismét változott és Kislélek látta azt a nyári napot, amikor 7 évesen Fényes és Ezüsfürt gyermekként utoljára találkoztak. Hosszú utat tettek meg külön, és nagyon sok év telt el, mire újra megtalálták egymást.
Kislélek ugyanilyen tisztán maga elé tudta képzelni azt is, amikor majd a mamája és papája mesélnek neki ezekről az évekről és a kalandjaikról. Elragadtatva nézte, hogyan élnek, mióta felnőttként újra találkoztak. Döntött… Óvatosan a tenyerébe fogta az Aranyfény Fonalat, és rázárta apró ujjait.
Bölcsöreg nagyot sóhajtott, mert ő már tudta, hogy Kislélek utazása a nehéznél is nehezebb lesz. Elmondta hát, hogy Fényes hasa sajnos beteg, így ő nem lehet az a mama, akibe Kislélek beköltözik, és ahol embergyerekecskévé nő. Egy vakmerőbb és ritkábban járt utat kell választania, ha hozzájuk akar megérkezni. Találnia kell egy Életetadót, akiben megfogan, aki megszüli, majd elengedi őt, hogy a választott szüleivel élhessen.
Kislélek eltökélt volt. Még erősebben megszorította a hármuk szívét mostantól összekötő Aranyfény Fonalat, és belelépett a Szivárványba. Tarkóján még érezte egy ideig Bölcsöreg lágy simítását – azután semmit. Sokáig semmit.
Sötét… Felkészült erre a sötétre, és próbált nem félni. Az Aranyfény Fonal is adott egy pici derengést neki.
Alig volt nagyobb, mint egy harmatcsepp, amikor emberszívecskéje megrebbent, majd egyre határozottabb ritmusban dobogni kezdett. Parányi teste négy pontján bimbók nőttek, de a kinti világ még semmit sem sejtett ebből.
Amikor akkorka volt, mint egy rizsszem, már formálódtak arcocskája részletei… Cseresznye nagyságú volt, mikor észrevette, hogy hajlítani tudja a bimbókból lett karocskáit. Pici szíve pedig egyre gyorsabban dobogott. Megmoccant. Ez fura volt, mert felébresztette őt a szendergésből… Mikor Kislélek akkora lett, mint egy őszibarack, egyre élénkebben mozgott. Lassan arra is rájött, hogy be tudja kapni a hüvelykujját, ha akarja. Kedvelte ezt a cumizás dolgot… Már csuklani is tudott, de azt sokkal kevésbé tartotta szórakoztatónak.
Egyre gyakrabban volt ébren. És mivel még rengeteg helye volt, pörgött, forgott és bukfencezett! Aztán elkezdte hallani a külvilág zajait… Ha ez túl erős volt, már el tudta takarni kezecskéivel a füleit, sőt, tiltakozásképp néha ugrott is egyet.
A sok fészkelődés következtében Kislélek egyszer csak fejjel lefelé találta magát. Meghökkent, de tetszett neki. Mivel még mindig alig nyomott többet fél kilónál, vissza tudta tornázni magát. És ügyesedett! Kicsi ujjait már ökölbe tudja hajlítani.
Kislélek eddig zárt babaszemei nyiladozni kezdtek. El tudta különíteni a világosságot és a sötétséget. Kicsi teste egyre dundibb lett, bőre pedig lassan rózsaszínűvé változott. Ha aludt, már gyakran álmodott is. Másikországról és a rá váró embergyerek létről… Ha pedig ébren volt, és a szüleiről gondolkozott, leginkább az bántotta, hogy nem tudott hírt adni a mamájának és a papájának arról, hogy már útra kelt hozzájuk.
Igyekezett fényesen tartani a szívükhöz vezető fonalat, hátha megérzik azt. Bizonyos napokon be tudott lopakodni az álmaikba, hogy üzenjen nekik és hogy kevésbé legyenek szomorúak.
A neki berendezett szobában már várt rá egy Zenélő Csillag. Kislélek nagyon szerette a dallamát, amikor Fényes, vagy Ezüstfürt időnként megszólaltatta. Ez kicsit olyan volt, mintha már igazán velük lenne…
Kislélek eddigre bármit meg tud ragadni az ujjaival, még a hajacskáját is. Bár az most még csak pici pihe volt, de percről percre nőtt! Ha meglátta a kintről jövő napsütést, arcával arra felé fordult. Lassan természetessé vált a számára az is, hogy amíg itt lakik, addig már fejjel lefelé marad… Mikor már annyit nyomott, mint egy termetes görögdinnye, érezte, hogy kezdi kinőni ezt a helyet. Igyekezett sokat aludni, hogy felkészüljön a Nagy Utazás utolsó részére, amiről Bölcsöreg mesélt neki.
Eljött Kislélek megszületésének a napja. Nehéz volt és fárasztó és hangos és fájós. De amikor Fényes és Ezüstfürt végre meleg karjukban tartották őt és ráragyogtatták tekintetüket, az varázslatosabb volt, mint Másikország összes felhője, és Szivárványfolyója! Kislélek kényelmesen elfészkelődött, hatalmasat ásított és boldogan hallgatta, ahogy szülei kimondják az új nevét.
(Forrás: net)
