2010.10.15 -

NAPI IDÉZETEK A KISGYERMEKRŐL

2013. november 10., vasárnap

A hordozókendő pozitív hatásai a gyermek életére



„Még ma is él Magyarországon az az előítélet, mely szerint „a csecsemőt nem szabad elkényeztetni”, az édesanya lehetőleg csak etetéskor vegye őt magához, egyébként pedig hagyja sírni az ágyában, ha ölbe vágyik, mert a baba csak így tanulhat rendet és fegyelmet, és csak így kerülhető el a gyermeknevelés „súlyos veszedelme”, az elkényeztetés. Idestova huszonöt éve folyamatosan hangoztatom, hogy a pszichológiai tapasztalatok mindennek az ellenkezőjét bizonyítják!
A világ, amelybe a gyermek beleszületik, tele van ismeretlen és nyugtalanító ingerekkel, és a diszharmónia, mely ennek következtében a gyermekben keletkezik, kizárólag az anya testi közelségével csökkenthető. Pszichológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyermek, akit csecsemőkorában sokat tartottak ölben, illetve mindig felvették, amikor kéredzkedett, hároméves korában nem csak kevesebbet igényli, hogy a szülő karjaiban legyen, de kreatívabb, ötletesebb, kezdeményezőbb is társainál. Ennek az a magyarázata, hogy a kreativitás –az értelmi képesség mellett- egyfajta bátorság, önbizalom jelenlétét teszi szükségessé, és az ölben tartott gyerekek születésüktől azt tanulják, hogy a világ biztonságos hely, a környezet bármikor „megszólítható”, és onnan mindig megfelelő és megnyugtató válasz érkezik. A hordozókendő nagyszerű eszköz annak a célnak a biztosítására, hogy az anya és gyermeke testi kontaktusa minél tartósabban és minél kényelmesebben valósuljon meg. A baba akár fekve, akár magzati helyzetet utánzó gömbölyű pózban, akár függőlegesen helyezkedik el a kendőben, mindig kényelemben és mindig biztonságban érzi magát. Az anya jön-megy, tevékenykedik, a baba pedig –akár anyja hasán, akár a csípőjén vagy a hátán- együtt mozog vele. A gyermek érzi anyja testének melegét, szervezetében pedig működésbe lépnek a szeretet-hormonok (az opiátok), melyeknek hatására elárasztja a nyugalom és a harmónia érzése. Nem sír, nem szorong, hanem éppen ellenkezőleg: növekvő önbizalommal és növekvő kíváncsisággal fordul a világ felé, melyben élnie adatott. A hordozókendő használatát tehát melegen ajánlom minden édesanyának, aki képes felülemelkedni a gyerekeknek sok kárt okozó évszázados előítéleteken!”
(Dr. Ranschburg Jenő)
Egyedi fenykepes ajandekok