2010.10.15 -

NAPI IDÉZETEK A KISGYERMEKRŐL

2013. augusztus 26., hétfő

A fogzásról - ha a tejfogak nőni kezdenek...

A fogzás, azaz a tejfogak áttörése az ínyen a babákat különféleképpen érintheti. Egyesek áteshetnek rajta probléma mentesen, és a szülők csak véletlenül fedezik fel, hogy egy újabb rágószerv érkezett. Másoknál viszont minden egyes tejfog gyötrelmek és panaszok közt érkezik meg. Ez átvirrasztott éjszakákat és síró, nyafogó babát jelent sok szülő számára. Néhány kicsinél a fogfájás már a születés utáni harmadik hónapban jelentkezik. Amíg a teljes tejfogazat ki nem alakul - mely 2 és 3 éves kor között megy végbe - mindig adódni fognak olyan időszakok, amikor a gyermeknek „küszködnie” kell fogzásával. Leginkább az őrlőfogak áttörése zavarhatja meg a babák jó közérzetét. A fogzás már az anya testében elkezdődik. A 6-8. terhességi hét során indul el az embrióban az ú.n. fogléc fejlődése abból a sejtrétegből, később majd kialakul a szájüreg. Abból nőnek ki ezt követően a tejfog bimbók, később pedig a maradó fogak is. A terhesség negyedik hónapjától a leendő fogacskákban dúsulni kezdenek az ásványi anyagok. A szülést követően pedig csaknem mindegyik tejfog koronája tovább fejlődik. A fogak előtörése a 6. és a 24. hónap között zajlik, de 5 hónapos szóródás is előfordulhat.
A baba tejfogai általában következő sorrendben jelentkeznek, szokásosan először alul:
  1. alsó középső metszőfogak (6-8 hónapos korban),
  2. felső középső metszők (7-9 hónapos korban),
  3. alsó oldalsó metszőfogak (7-9 hónapos korban),
  4. felső oldalsó metszőfogak (8-10 hónapos korban),
  5. első őrlőfogak (először az alsók, majd a felsők; 12-17 hónapos korban),
  6. szemfogak (általában a felsők előbb, mint az alsók; 16-21 hónapos korban),
  7. második őrlőfogak (nagyjából egy időben; 20-30 hónapos korban).

Természetesen a fogzás megindulásának idejében és a fogacskák áttörésének sorrendjében jelentős eltérések lehetnek éppen úgy, mint a későbbiekben az állandó fogak áttörésében. A fogzással kapcsolatos problémák csak akkor jelentkeznek, amikor a megszületés után a fogkezdemények tovább nőnek, és mind erősebben a felszín felé nyomulnak, hogy az ínyt áttörjék. Az ezzel járó nyomásérzetet a legtöbb gyermek a születés utáni második, harmadik hónapban kezdi elszenvedni. Egyszer csak elkezd feszülni és viszketni az ínyük, ahol az első fogak jönnek. Ekkor a babák az ujjaikat, még inkább az öklüket folyton a szájukban tartják, és ott rágcsálnak, ahol ezt érzékelik. Önkéntelenül is arra törekednek, hogy a fogzás okozta nyomást ellennyomással kompenzálják. Mellékhatásként nyáladzani kezdenek. Mindezért minden, szájüregbeli inger – az ujjaktól, játéktól, nyomás vagy fájdalom – fokozza a nyálelválasztást. A gyermek kínjainak enyhítésére kézenfekvő valaminek a rágása, vagy a fogíny masszázs, mely utóbbi eredményességét elősegíthetjük az erre a célra kifejlesztett Osa® gyógynövény kivonat tartalmú fogíny-géllel
Amikor a tejfogak jönnek, és az ínyen áttörnek, a gyermek fogzásának természetes folyamatát főként nyomásérzet és íny irritáció kíséri. Az Osa® gyógynövény kivonatot tartalmazó fogíny-gél átsegít a fogzási időszak nehézségein.
  • A Osa® fogíny-gél egyrészt gyógynövények, kamilla, szegfűszeg,
  • zsálya, borsmenta és másrészt propolisz kivonatát tartalmazza.
  • Kellemesen hűsít, és nyugtatja, csillapítja az íny irritációját.
  • Nem tartalmaz sem nyugtató, sem helyi érzéstelenítő hatóanyagot.
  • Nem tartalmaz szuvasodást okozó cukrot, hanem egy xylit nevű
  • engedélyezett édesítőszerrel van ízesítve.
  • Laktóz mentes.
 gyógynövény kivonatot tartalmazó fogíny-gél
Alkalmazás: Az első olyan jelek érkezésekor, hogy jönnek a fogacskák, valamint az áttöréskor vigyünk ujjunkra 2-3 cm hosszúságú gélcsíkot, vigyük fel az irritált, kivörösödött felületre, és könnyedén masszírozzuk be! Szükség esetén ismételjük meg félóra múlva, de naponta csak háromszor alkalmazzuk! A legjobb, ha ez étkezés után és elalvás előtt történik.
(Forrás: babafogzas.hu)